WSOP 2010 összefoglaló
Írta: Biktop   
2010. július 23. péntek, 08:24

A 2010-es WSOP-n számos magyar vett részt, már a második napon elkezdtek játszani, sajnos akkor még eredmény nélkül. Egészen a hetedik versenyig kellett várni, hogy hazánkból valaki ITM-be érjen, de ekkor nem is akármilyen eredmény született: Iteo megnyerte a versenyt, egy Limit 2-7 Tripla Draw Lowball típusú játékot!

 

 

Aztán megint sokáig semmi, majd a 13. versenytől kezdve jöttek eredmények. Majd elérkezett a 38. verseny, ami egyben bajnokság is volt: PL Hold’Em. A 268 induló közül csak egy magyar indult: Luigi. A versenyen számos ismert pókerjátékos indult, itt volt a pókervilág csúcsa. A sok ismert nevet maga mögött hagyva Luigi állhatott fel a csúcsra és vihette el a fődíjat! Ez nagyon szép eredmény! Igaz, hogy a magyar karkötők közül ez a harmadik, de egyben ez a legnagyobb értéket képviselő (mind pénzben, mint eszmeiségben).

 

A Main Event 30 magyar nevezővel indult, ebből hárman értek ITM-be, sajnos novemberben hazánk fiai közül senkinek nem szurkolhatunk.

 

A magyar eredmények:

 

név

indulás / ITM

össz. be $

össz. ki $

eredmény $

 

 

 

 

 

Bakácsi Gábor

1

1.000

 

- 1.000

Balogh János

1

1.500

 

- 1.500

Benke György

1

10.000

 

- 10.000

Biri Balázs

7

25.000

 

- 25.000

Botond Balázs

18 / 1

36.500

21.327

- 15.173

Csecsetka Péter

2 / 1

3.000

2.780

- 220

Cserepes Tamás

1

1.000

 

- 1.000

Cserháti Zsolt

14 / 3

28.000

16.555

- 11.455

Deák Ferenc

1

1.000

 

- 1.000

Demján Sándor

2

30.000

 

- 30.000

Dragar Péter

2

3.500

 

- 3.500

Fekete Attila

1

10.000

 

- 10.000

Filetóth László

1 / 1

1.500

3.930

+ 2.430

Fridvalszki Richárd

4

5.000

 

- 5.000

Gáll Zsombor

6 / 1

19.500

17.471

- 2.029

Gedei Tibor

1

1.500

 

- 1.500

Gelencsér Péter

24 / 2

59.000

183.673

+ 124.673

Gombkötő Tamás

7 / 1

10.000

2.244

- 7.756

Hajas Máté

1

10.000

 

- 10.000

Hegedűs Tibor

2

11.500

 

- 11.500

Kamarás Péter

3 / 1

12.500

2.387

- 10.113

Kanyó Ferenc

1

1.000

 

- 1.000

Kapitány Zoltán

3

5.500

 

- 5.500

Kármán Antónió

5

15.500

 

- 15.500

Kocsis Zsolt

12 / 1

15.500

2.568

- 12.932

Kormányos Balázs

1

1.000

 

- 1.000

Koroknai András

12 / 2

32.500

39.371

+ 6.871

Krikkay Péter

8 / 1

18.500

2.308

- 16.192

Kwaysser Valdemár

19 / 4

51.000

638.795

+ 587.795

Ladányi Paul

2

4.000

 

- 4.000

Lanszki Zoltán

3

3.000

 

- 3.000

Lendvai Tamás

5 / 1

15.000

21.327

+ 6.327

Matus Gábor

1

10.000

 

- 10.000

Mayer Szabolcs

4 / 1

17.000

4.135

- 12.865

Menyhért Péter

1

10.000

 

- 10.000

Mécs Máté

2 / 1

12.500

5.044

- 7.456

Molnár Zsolt

1

10.000

 

- 10.000

Nagy Péter

1

10.000

 

- 10.000

Németh András

14 / 1

31.500

2.025

- 29.475

Németh János

1

10.000

 

- 10.000

Novák István

2

7.500

 

- 7.500

Pleizer Szabolcs

1

1.500

 

- 1.500

Puska Csaba

1

1.500

 

- 1.500

Rapcsák Roland

1

1.000

 

- 1.000

Rácz Kálmán

6 / 1

16.500

1.868

- 14.632

Stumpf András

5

15.500

 

- 15.500

Szabó Gergő

2

12.500

 

- 12.500

Szamosi Gábor

2

2.500

 

- 2.500

Székelyhidi Tamás

3

4.000

 

- 4.000

Szikrai Álmos

3

4.000

 

- 4.000

Szikrai István

1

1.000

 

- 1.000

Telkes Attila

1

1.000

 

- 1.000

Tokay Máté

1

1.000

 

- 1.000

Tóth Csaba

2

11.000

 

- 11.000

Tóth Richárd

23 / 1

51.000

2.589

- 48.411

Traply Péter

20 / 3

49.500

40.955

- 8.545

Turmezey Péter

19 / 2

48.500

14.280

- 34.220

Vaczó András

4 / 1

8.500

6.689

- 1.811

Varga Tünde

1

1.000

 

- 1.000

Vig Károly

12 / 1

15.500

9.529

- 5.971

Zentai György

3

4.500

 

- 4.500

Zsuffa Miklós

3 / 1

12.500

13.734

+ 1.234

 

 

 

 

 

 

A táblázatban szereplő összegek nem mindegyike a játékos pénztárcájából származik, több beülőt szatelliten nyertek, illetve Tóth Richárd szponzori pénzeket (is) használt.

 

Érdekességek:

 

A magyarok összesen 826.000 $-t fizettek be nevezési díjra, a nyeremény 1.055.584 $.

 

A legtöbbet nyerő top 3 abszolút értékben:
Kwaysser Valdemár ($ 587.795)
Gelencsér Péter ($ 124.673)
Koroknai András ($ 6.871)

 

A legtöbbet bukó top 3 abszolút értékben:
Tóth Richárd ($ 48.411)
Turmezey Péter ($ 34.220)
Demján Sándor ($ 30.000)

 

A legtöbb versenyen induló top 3:
Gelencsér Péter (24)
Tóth Richárd (23)
Traply Péter (20)

 

A legtöbbször ITM-be került top3:
Kwaysser Valdemár (4)
Cserháti Zsolt, Traply Péter (3)
Gelencsér Péter, Koroknai András, Turmezey Péter (2)

 

Karkötők:
Gelencsér Péter (Limit 2-7 Triple Draw Lowball)
Kwaysser Valdemár (PL Hold’Em bajnokság)

 

 

 

 

{linkr:bookmarks;size:button;text:nn;separator:+;badges:p}

Hozzászólások
Keresés
Hozzászólást csupán regisztrált felhasználó tehet hozzá!

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."