|
A babonás Fradi csatár és az optimista akrobata színre lép
Szombaton Unibet Pókermilliomos Bajnokság harmadik elődöntő!
A harmadik elődöntő játékosai között Polgár Kriszta, Szilasi Viki, Ferenczi István, Rippel Viktor

Most szombaton kivételesen 21:45- től látható a VIASAT3-on az Unibet Pókermilliomos bajnokság második szériájának harmadik elődöntője. Az asztalnál újabb hírességekkel ismerkedhetünk meg. Izgalmakból ezúttal sem lesz hiány. Polgár Kriszta és Szilasi Viki egymásra feni a fogát. Na meg a Fradi csatárára, Ferenczi Pistire. Rippel Viktor pedig bízik a vakszerencsében.
Az Unibet Pókermilliomos egyetlen női profijátékosa, Szilasi Viki így nyilatkozott az asztaláról:
„ elsősorban a két online játékost próbáltam a bemelegítőkön feltérképezni. Rippel Viktor testvérével, Ferivel az előző szériában már játszottunk együtt, azt gondoltam, hasonló a stílusuk, de kiderült, hogy ég és föld a kettő: ő okozhat nekem meglepetést.” Viki azonban azt is elárulta, van kitől tartania a műsorban: „Polgár Kriszta komoly ellenfél, mert a Ladies Openen is játszottunk együtt, ahol én ejtettem ki; így biztosan számíthatok rá, hogy megpróbál visszavágni. Valószínűleg már hegyezi rám a zsetonjait…”
Hogy mit szól ehhez az ex-szépségkirálynő? „Nőkkel valóban sokkal nehezebb játszani, mint férfiakkal, ezt a legutóbbi Ladies Openen is megtapasztaltam… Szilasi Vikire pont ezért fenem a fogam, hiszen ő ejtett ki a versenyből! Igyekszem méltó módon revansot venni.” Polgár Kriszta amúgy nem véletlenül került először – és ül le azóta is gyakran – pókerasztalhoz: kedvese, a híres és sikeres profijátékos, Tóth Ricsi a mestere. Volt kitől tanulnia tehát. „Amúgy nemcsak Vikire „utazom”, hanem Ferenczi Pistire is. Ő mondta egy korábbi találkozón, hogy addig fog az asztalnál ülni, amíg ki nem ejt, hiszen az nem lehet, hogy egy nő nyerjen. Viki vagy én, majd intézkedünk ez ügyben!” – nevet Kriszta.
A Ferencváros csatára természetesen örül, hogy Krisztával ülhet egy asztalhoz, ám tart is a játéktól, hiszen, mint mondja, elég erős mezőny gyűlt össze. Ferenczi István egyébként – amúgy jó focistához illően – a számok babonás megszállottja: mezének száma, a 13-as mindenhova elkíséri őt, ha másképp nem, hát a tetoválása képében. „Nem készülök komolyan a versenyre, hiszen számomra a részvétel a fontos, és hogy egy jó hangulatú estét tölthessünk együtt a többi versenyzővel. Ha ez megvan, már elérte a célját a játék számomra.”
Hasonló tervekkel érkezett Rippel Viktor is, elmondása szerint ugyanis amatőrként számára a póker elsősorban a szórakozást, a jó társaságot jelképezi. „Örülök már annak is, ha nem elsőként esek ki a partiból, de kiindulva Rudolf Péter első helyezéséből, mindenre megvan az esély.” – mosolyog az akrobata.
Az Unibet.com kipróbált játékosai, Dr. Berki Balázs és Zolnai Sándor az online kvalifikáció során kerültek a műsorba. Berki ügyvéd úr a Pókermilliomos selejtezője előtt kis híján kijutott az Unibet varsói Openjére, ám a lapok akkor nem neki kedveztek. „A műsor első szériáját végignéztem, szerintem mind póker, vagyis szakmai, mind szórakoztató szempontból nagyon színvonalas volt. A második évad, úgy tűnik, még profibb lesz!”
A bajnokság alatt 6 db 6 fős asztal versenyez. Minden asztalnál három celebritás, két, az Unibet.com-on kvalifikált játékos és egy pókerprofi játszik. A fináléban a 6 asztaltól kikerült győztesek mérkőznek meg az 5 millió forintos össznyereményért.
Ezenkívül, a műsor ideje alatt bárki elindulhat a pokermilliomos.hu/unibet.com online versenyein, ahol a szerencsések havi 1 millió forintot vihetnek haza.
|
Nem rossz csapat Zion, bár Barton ha ...
Még van több nap a kezdésig, így van ...
Ha alkut szeretne kötni bármelyik ver...
"a 6 millió játékos évente 3,6 mi...
Én soha semmilyen szerencsejátékban n...
Támogatom. A mélyszegénység egyik oka...
Pokerstars videók magyarul: link:h...